Ma a némber új dobozokkal jött haza, amiknek furcsán ismerős új szaguk volt. Ebből már tudtam, hogy új cipőket vett. De míg én végigszaglásztam a dobozokat ő összeveszett a ráncosabb és némiképp elviselhetőbb anyának nevezett egyénnel. Veszekedtek a sok cipő és dobozok miatt, mert a bolond gazdi imád cipőket vásárolni. Azt hiszem ez is valami betegség lehet nála, mint a jelmez vásárlás nekem. Valószínűleg én már soha nem fogom megérteni ennek a némbernek a különös gondolkodását, de azt hiszem inkább meg sem próbálom.
Szóval míg a némber pakolta a régi és büdös cipőket egy zacskóba addig én eljátszottam a dobozok között. De persze a kedvenc cipőmet nem engedtem, hogy kidobja. Szerettem azt a vastag fekete bőr cipőt amit már oly sokszor megrágtam már az első napon amikor haza hozta. Azt hiszem ezért is volt olyan dühös az a hóbortos nőszemély amikor meglátta a fognyomaimat rajta, de talán az sem tett túl jót a kedvének amikor meglátta, hogy már megjelöltem a szokásos módon a saját tulajdonomat. Eléggé kiakadt, akkor először kiabált velem, én meg csak néztem rá, hogy már megint miféle nyavalya tört rá. De azt hiszem akkor akad majd csak ki igazán amikor rájön holnap reggel, hogy az új cipőjéből hiányzik az a hosszú valami amivel csomózza a cipőjét. Nem tehetek róla, olyan finom illata volt. Valószínűleg megint kirakja a cica ágyam a hideg nappaliba amikor rájön, hogy megettem, de majd biztosan megenyhül ha pár nap múlva vissza viszem neki a fekete zsinórt.